Független attól, hogy mit teszünk, vagy nem teszünk, független attól is, hogy ilyenek, vagy olyanok vagyunk. Többször írtam már róla, de most ismét előveszem a témát, mert nagyon aktuális és ha jól belegondolunk, végső soron mindent azért teszünk, hogy szeretet kapjunk.

Már gyerekkorunkban arra vagyunk programozva, hogy legyünk ilyenek vagy olyanok és ha megfelelünk mások elvárásainak, akkor esetleg majd kiérdemelhetjük a szeretetet, vagy egy apró alamizsnát, egy pici morzsát, amiről sokáig hisszük azt, hogy ez a szeretet. :)

Minél inkább feltételhez kötötték, annál erősebb bennünk a FÜGGŐSÉGEK tudattalan megjelenése, amit sokáig fel sem ismerünk. Függünk a a szüleinktől, gyerekünktől, olyan szokásoktól, amiknek a rabjává válunk, a szerelemtől, a barátságtól, a tanítónktól - tanárunktól, a spiritualitásnak nevezett dolgoktól, spiri-tudástól (spirikörökben pl. ezek nagyon gyakori jelenségek), függünk a magánytól, vagy a mindenáron kapcsolódástól. Nagyon sokféle megjelenési formája lehet a függőségeknek.

Mindenki szeretetnyelve az, amit magzati korban ill. később gyerekkorában látott, amit a családjában, majd egyéb társadalmi rendszerekben (bölcsöde, óvoda, iskola stb.) megtapasztalt. Sokan nőttünk fel "jutalmazás - büntetés - megfelelés" alapú szeretetben, nem véletlen, hogy ennyit küszködünk a megfeleléssel, szeretetlenséggel, ridegséggel, határok fel nem ismerésével, kapcsolódási nehézségekkel, minták ismétlésével stb., ami elsősorban abból a téves "kondícionálásból" fakad, ami belénk égett sejt szinten és generációról generációra tudatalatt ismétlődik. 

Sokan azt hiszik, hogy mindent meg kell tenniük, hogy szeressék őket és ezért nap mint elárulják önmagukat, semmibe veszik a saját szükségleteiket, érzéseiket, érdekeiket és ez a családrendszer működésében is nagyon gyakori jelenség.

A szeretetet sem kiérdemelni, sem kierőszakolni, sem jutalmul kapni nem lehet és küzdeni sem szabad érte, mert vagy van, vagy nincs és erre előbb - utóbb mindenki rájön.

A szeretetért nem kell senkinek megfelelni, nem kell ilyennek, vagy olyannak lenni ahhoz, hogy legyen, ugyanis a szeretet teljesen független attól, hogy milyenek vagyunk. Aki szeret, úgy szeret ahogy vagyunk, a vakfoltjainkkal, démonjainkkal, elakadásainkkal, nem túl fényes én-részeinkkel, számára negatívnak értékelt tulajdonságainkkal együtt. 

Aki pedig nem szeret, hiába küzdünk, erőlködünk, hiába akarunk megfelelni, hiába játszunk számára megfelelő szerepeket, mindig találni fog valamit, amibe beleköthet, ami miatt nem tud szeretni. Idővel az ember megtanulja, hogy ez sokkal inkább róla szól, az ő szeretetlensége - feldolgozatlansága - traumája, nem a miénk. 

Amikor az ember túlvan már ezen és képes a gyakorlatban is eszerint élni, jó esélye van arra, hogy kidolgozta magából a szeretetlenség traumáját, a hozott mintákat-sémákat és meg tudnak érkezni azok, akik úgy szeretik, ahogy VAN.

Kép forrása: https://hu.pinterest.com/pin/506232814384353934/

SzB