Én magam is szuper érzékeny ember vagyok, az előnyeivel és hátrányaival együtt, az évtizedek alatti önismereti utam során pedig arra jöttem rá, hogy sokszor az érzéseink sem hozzánk tartoznak, tehát amikor azt hisszük, hogy minden helyzetben az érzéseinket kell követnünk, valójában nem így van, ez nem teljesen tiszta megközelítés. 
Azok az érzések, érzelmi megélések, amik valamilyen módon bennünk működnek, vagy hatást gyakorolnak ránk, vagy ahogy érzelmileg reagálunk, sokszor annak a mintának - berögzült lelki működésnek a következményei, amit a családunkból - generációnkból - társadalmiságunkból - hitrendszereinkből - tanítóinktól - tapasztalásainkból stb. hozunk és sokáig ezekkel az érzésekkel azonosítjuk magunkat. Pedig nem vagyunk sokszor ezekkel az érzésekkel sem azonosak.
Tudom, hogy ez most sokatoknak furcsa, hisz az elmúlt évek spiritualitása arra épült, hogy az érzelmeinket - szívünket stb. kell minden helyzetben követni, én magam is sokáig azonosítottam magam ezzel, de valójában ahogy a gondolatainkat, hitrendszereinket, úgy az érzéseinket is a hozott minták befolyásolják, tehát meg kell tanulnunk leválni róluk.
Tehát amikor szuper érzékenységgel vagyunk megáldva, próbáljuk leválasztani magunkról azokat az érzéseket - érzelmi reakciókat, amik valójában nem is hozzánk tartoznak, csak valamiért ismételjük őket, mert elhisszük, hogy a mi érzéseink.
Amikor az ember elkezdi már észrevenni a lélekhívásaiban is, hogy régóta olyan illúziókat kerget, amik nem is az ő hívásai, jó úton halad, hogy az őseitől - tanítóitól - tapasztalataiból stb. hozott szenvedés - programból kiemelkedjen.
Senki nem mondta, hogy könnyű leválni ezekről a szenvedést okozó gondolatokról ÉS érzésekről, de csak így lehet megszabadulni a mártírromságtól.
Kép forrása: https://pin.it/3DxAGsC
SzB
.png)
.png)
_optimized.jpg)
