Ha hétköznapi példákban kellene áttekintenünk az elmúlt 2 évet, akkor kollektív szinteken nem igazán sikerült meghaladnunk önmagunk árnyékát, és úgy tűnik, ez csak tovább fokozódik.
2 éve a gumikesztyűket, a wc-papírt, az élesztőt stb., ma a benzint akarjuk magunkévá tenni, mindent elkövetünk, hogy felhalmozhassuk, hogy ne nélkülözzük, hogy valójában ne változzunk, ne változtassunk, foggal - körömmel ragaszkodni akarunk régi életünkhöz, hisz különben szembesülnünk kéne azzal, hogy bizony eljött a radikális átalakulás ideje, hiába próbálunk kapaszkodni, hiába akarjuk elkerülni a változást, nem fog menni.
 
A változástól való FÉL-elem mozgatja és határozza meg a tömeg - reakciókat, az elmúlt 2 év drasztikus beavatása sem volt elég, még mindig sokan azt hiszik, elkerülhető a felébredés.
 
Aztán ott van a másik oldal, akik meg a másik végletet erősítik, rózsaszín spiriörömökbe menekülve és menekítve másokat is, nem vesznek tudomást arról a szenvedés-történetről, ami épp beleivódik a kollektív energia mezőbe és aminek a hatása még generációkon keresztül érezhető lesz.
 
Azt hiszem, vannak helyzetek, amikor már nem lehet mit mondani, amikor csendben kell tudni maradni.
Ilyen időszakot élünk.
 
SzB