Nem az a baj, hogy vannak sérelmeink, hanem hogy dédelgetjük őket és mindenkihez a sérült én-részeinken keresztül kapcsolódunk, ami eleve torz képet tükröz és ismétlődő tapasztalatokat. Nem az a baj, hogy a gyermekkori traumáink alapján választjuk a kapcsolódásainkat, hanem hogy fel sem ismerjük, hogy nem a másik csinálja velünk, hanem valamiért mi akarjuk újra és újra megismételni, míg meg nem tanuljuk a leckét.
Amíg nem oldjuk ki, ismétlődni fog, hiába cserélgetjük a szereplőinket. 
Amíg a gyermekkori sérüléseinkből választunk, reagálunk, kapcsolódunk stb., nem tudunk felnőttként létezni és ebből kifolyólag nem akarunk felelősséget sem vállalni.
A felnőtt kapcsolatokhoz FELELŐSSÉGVÁLLALÁS kellene, ami persze nem mindig kellemes, nem mindig rózsaillatú, melóval, alázattal, kitartással stb. jár, nem lehet megúszni és áthárítani.
Az hogy ki mennyire felnőtt, a felelősségvállalás mértéke mutatja, semmi más. Itt van az ideje FELNŐNI, az összes tanítás ezt a célt szolgálja.
Hiába kérjük számon, milyen társadalomban élünk, hisz a társadalom EGYénekből áll, tehát először az egyes embernek kellene felnőni, hogy a társadalomban is megjelenhessen a felelősségvállalás.
SzB
.png)
.png)
_optimized.jpg)
