Sokan árulásnak élik meg a függetlenedést, az évek alatt számtalan olyan esettel találkoztam, ami arról szólt, hogy olyan mély bűntudatot ill. szégyent érzünk, ha le kell válni a gyökerünkről, hogy inkább a látszólag egyszerűbb függést választjuk.
Leválás nélkül nincs függetlenség és nincs szabadság.
Az ún. segítő hívatásban is megjelent már ez a tendencia, ami szerintem csak tovább erősíti a kollektívben amúgy is nagyon erősen benn lévő függőségi játszmát, nem biztos, hogy a követendő iránynak kellene lennie. 
Sokan hiszik azt, hogy akitől bármit is tanultak, vagy aki segített rajtuk, annak tartoznak, ezért nem mernek leválni róla.
Egyrészt ezek tekintélyalapú gondolkodásból és hitrendszerekből fakadó régóta nem működő, alá- és fölérendeltségre épülő hiedelmek, másrészt pedig függőségi minták, melyek egy idő után teljesen felzabálják a SZABAD ÉS FÜGGETLEN létezés lehetőségét, szélsőséges esetben pedig a SZABAD AKARATOT is.
Azt kellene erősíteni, hogy MINDENKI FÜGGETLEN LÉLEKKEL ÉS SZELLEMMEL RENDELKEZIK, ILLETVE A FÜGGŐSÉGI GAZDASÁGI KÖTELÉKEK HELYETT megtanítani már gyermekkorban az önállóságot és a függetlenséget.
Aki szellemileg - lelkileg - fizikailag nem független, KI VAN SZOLGÁLTATVA, a kiszolgáltatottság pedig egyenes út az önazonosság pusztulásához. Aki feladja önmagát, valójában a SZABAD AKARATÁRÓL mond le.
Ahhoz, hogy Kapcsolataink EGÉSZségesen működhessenek, mindenkinek önállóvá, függetlenné, önazonossá, önmagában is teljessé és szabaddá kellene válnia, minden egyéb esetben függőségi játszmát teremtünk.
SzB
.png)
.png)
_optimized.jpg)
