Ahogy többször írtam róla, Kapcsolatainkban is lezárul egy nagy fejezet, de persze olyan is van, aki az ismétlés/ismétlődés mellett dönt, mert nem tudja meghaladni önmagát, nem mer kiemelkedni abból, ami visszatérően benn tartja a szenvedés körforgásában.
 
Mártír-, áldozat-, megmentőszerepek futhatnak ki belőlünk, rájöhetünk, hogy nem kell mindenkivel sorsközösséget vállalni, nem kell mindenkit megmenteni attól az úttól, amit választott, amiről valamiért nem tud letérni.
 
Az évek - évtizedek alatt arra jöttem rá, hogy az akar másokat megmenteni, aki önmagát nem képes, akinek könnyebb mások szenvedésével foglalkozni, mint saját magát rendbe rakni, aki másokon keresztül akarja önmagát gyógyítani. ⯑
 
Az együttérzés, az elfogadás, a megértés nem jelenti azt, hogy magamra húzom a másikét, nem jelenti azt, hogy nekem kell helyette megoldanom, nem jelenti azt, hogy nincs jogom a határaimhoz és nincs jogom az igeneimhez, vagy a nemeimhez.
 
Együttérezni úgy is lehet, hogy közben nem felejtem el önmagamat szeretni, hogy magamnak ne okozzak még több nehézséget, szenvedést, fájdalmat.
 
Spirituális értelemben is egy nagy korszakzárás zajlik, persze csak ha nem akarjuk ismételni azt, ami benn tart a szenvedés körforgásában.
 
Minden, ami függőségben tart, idő kérdése és szenvedéshez vezet.
 
Tehát ha arra vagy kíváncsi, melyik úton jársz, a függőségeidet ismerd fel és szabadulj tőlük. ⯑ Ez lehet mester-tanítvány, ideológia, hitrendszeri ragaszkodás, módszertani függés, kapcsolatfüggőség, anyagi dolgok, de akár a szenvedéshez való ragaszkodás is lehet függőség, ha nem ismerünk mást, akkor ez válik komfortossá és biztonságossá.
 
SzB