Szenvedünk a melegtől, udvarainkat mégis lebetonozzuk, hogy ne kelljen füvet nyírni, kivágjuk a fákat, hogy ne kelljen velük foglalkozni, ha van is fű a kertünkben, akkor angol pázsit, mert ez a menő. A bokrokat, a buja növényzetet kiírtjuk, mert dolgozni kellene vele.
 
Betonrengeteget és luxust építünk mindenhová, mert ez a menő és mert van rá pénzünk, közben fel sem mérjük ennek a folyamatnak a következményeit. Családi házakban élünk, a kertünk pedig beton dzsungel.
 
Van nagy kertünk, tudnánk gyümölcsfákat telepíteni, vagy zöldségeket termeszteni, mégis inkább a térkövezést választjuk, hogy látszólag könnyebb legyen, és elmegyünk a multiba vagy a piacra, megvesszük a drága gyümölcsöt és zöldséget, ami ki tudja honnan származik és ki tudja mivel van kezelve.
 
Kiírtjuk az életet, ami védelmet és élelmet biztosít számunkra.
 
Szúnyoginvázióról panaszkodunk, de az fel sem tűnik, hogy eltűntek a fecskék és a denevérek, akiknek a szúnyogok a táplálékai. Ha ez így megy tovább, nemcsak ezek a fajok gyérülnek, tűnnek el...
Már tapasztalható, hogy a vadon élő állatok szokásai is kezdenek megváltozni, az eszement építkezések és terjeszkedés miatt egyre szűkül az életterületük. Ha tehetjük, árnyékos erdőszélekre pl. tegyünk ki nekik is ivóvizet vödrökben, nagyobb kádakban.
 
Mikor vesszük észre, hogy a diófa árnyéka alatt sokkal jobban esik a kis fröccs, mint a letérkövezett forró aszfalton?
 
A sort végtelenségig lehetne folytatni.
 
A megoldás az ÖNFENNTARTÁS, érdemes legalább elgondolkodni, miben tudnánk változni és változtatni.
 
SzB