Éveken keresztül mindenkinek válaszoltam, azoknak is, akik közelebbi személyes ismeretség nélkül személyeskedő és kéretlen tanácsokkal láttak el, mit hogy kellene csinálnom, írnom, gondolnom.
Leszoktatom magam, hogy olyan kérdésekre, megkeresésekre válaszoljak, amik csak elvesznek belőlem.
Leszoktatom magam, hogy mindenkinek megfeleljek.
Nem tudok és nem is akarok.
Nem magyarázkodok annak, akit nem ismerek és aki irányából eleve negatív ítélet áramlik felém.
Nem tárom fel a lelkem annak, akivel nincs mélységes lelki kapcsolatom.
Leszoktatom magam a magyarázkodásról, az indoklásról, a védekezésről.
Mert NEM és kész.
Leszoktatom magam, hogy igent mondjak arra, amire minden idegszálam nemet mond.
És leszoktatom magam arról is, hogy bűntudatot érezzek azért, mert más rám projektálja a sérült belső gyermekét, a feldolgozatlanságát és az árnyékát.
Leszoktatom magam, hogy mások terheit cipeljem és mások életét akarjam megoldani.
Leszoktatom magam, hogy villámhárító, tartóoszlop, vagy siratófal legyek.
Leszoktatom magam, hogy túlvállaljam magam és mások szükségletei fontosabbak legyenek, mint a sajátom.
Most így hirtelen ennyi jutott eszembe. Lehet, hogy másnak is segít. 
SzB
Kép forrása: https://hu.pinterest.com/pin/68749706265/
Az oldal teljes tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Az írások csak pontos hivatkozással és szerzői névvel terjeszthetők. Köszönöm, ha tiszteletben tartod!
.png)
.png)
_optimized.jpg)
