Amit mások vetítenek ránk, nagyon kis mértékben szól rólunk. Gondoljunk csak bele, önMAGunkat is milyen nehéz megismerni és megérteni, nem hogy egy másik embert. ⯑ A másik ember kibeszélése helyett önmagunkkal foglalkozzunk, keressük az okait, miért lesz attól jobb nekem, ha a másik embert kibeszélem, megítélem, rosszindulatúan vélekedek róla úgy, hogy talán nem is ismerem, vagy másik oldalon felmagasztalom, istenítem, függök tőle stb., majd a folyamat végén általában óriásit csalódok benne (vagy inkább magamban?!), honnan hozom ezt a működést és hogyan tudnám ezt átalakítani önmagamban? Társadalmi méretű jelenségről, családi - generációs - transzgenerációs működési mintáról van ugyanis szó, amiről muszáj írni, hogy egyre többen észrevegyék magukban, hogy megint másokról alkotnak véleményt, anélkül, hogy az megalapozott lenne.
Az emberi kapcsolatokat épp ezek a megalapozatlan vélemények nehezítik és mérgezik meg, elképesztő, mi mindent gondolunk - hiszünk - látunk bele egy másik emberbe, aminek köze sincs a valósághoz.
Felülni arra, amit mások mondanak valakiről?! Próbáljuk megfordítani a helyzetet, amit rólunk pletykálnak, vajon tényleg rólunk szól? ⯑ A pletyka, rosszindulat, kibeszélés helyett inkább beszélgessünk, kapcsolódjunk azzal, akit megítéltünk és hamar belátjuk, nagyon messze volt a róla kialakított kép a valóságtól. ⯑
A vélemény általában arról szól, aki mondja és nem arról, akiről mondják. ⯑ Ahelyett, hogy másokkal foglalkozunk, inkább mélyítsük az önismeretünket és akkor egyre inkább megértjük, miért másokkal foglalkozunk. ⯑
 
SzB