És előfordul ez fordított helyzetben is, velünk nem akarnak közelebbi kapcsolatot. Nincs velünk konkrét bajuk, lehet mélységeiben nem is ismernek, de mégsem akarnak közelebb lépni. Olyan is van, hogy azt hisszük, szerelembe estünk, a másik azonban nem viszonozza és elkezdünk mindenféle magyarázatot kreálni.
Sokáig tud fájni, sokáig hihetjük, hogy velünk van a baj, sőt az is felmerülhet, hogy nem vagyunk elég szépek, okosak, vonzók, szeretetteljesek, vagy a másik még nem tart ott, hogy felvállalja a szerelmet stb., rengeteg ideológiát gyártunk arra, miért nem kellünk.
Az évtizedek során rengeteg tapasztalat után arra jöttem rá, hogy két dolog határozza meg a kapcsolódás minőségét, a múltban megélt trauma és annak feldolgozottsága. Ha a traumánk abból ered, hogy a szüleink nem voltak elérhetők, vagy nem úgy voltak elérhetők, ahogy nekünk jó lett volna, akkor folyamatosan ilyen dinamikájú kapcsolatokat, szerelmeket, barátságokat stb. választunk. Ez is egy generációs - transzgenerációs örökségünk.
Nekem nagyon sokat segített, amikor rájöttem arra, hogy a másik nem pótolhatja azt a hiányt, amit apától - anyától - tanártól stb. gyerekként elszenvedtem. Nekem kell először kigyógyulnom a "nem vagyok elég", a "nem kellek eléggé", a "nem vagyok fontos" gyermekkori sérülésekből, hogy a felnőttkori választásaim és dinamikáim már mások legyenek. 
SzB
Kép forrása: https://hu.pinterest.com/pin/985231164753551/
Az írások csak pontos hivatkozással, vagy szerzői névvel terjeszthetők!
.png)
.png)
_optimized.jpg)
