Aki nem tart ott, hogy kivegye a fejét a homokból, hagyni kell, hadd tapasztalja meg a csalódáshoz vezető utat, még akkor is, ha 100-adszor tapasztalja. ⯑
 
Egyszer talán észreveszi, hogy mindig ugyanazt teremti a hazugságai miatt, de az sem biztos, hogy ebben az életében észreveszi. ⯑
 
Olykor nehéz csendben végignézni, ki hova tart, de aztán az ember rájön, senkit nem lehet megmenteni attól, amit meg akar élni, akkor vagyunk a legbölcsebbek, ha megengedjük.
 
Sokáig hisszük, főleg ha a spirituális egónkat is felmagasztaltuk, hogy tiszták vagyunk, tisztán látjuk magunkat, kapcsolatainkat és másokat is.
 
De ha ez így van, akkor hogyhogy tele van az életünk csalódásokkal? Hogyhogy viszonzatlan a szerelmünk, káoszosak a kapcsolataink, méltatlanok a lezárásaink stb.?
 
A csalódás egyértelműen mutatja, hogy valamit nagyon elnéztünk. Ha valakinél ismétlődő pl. a szerelemben, akkor valamit nagyon félreértelmez, de ugyanez igaz egyéb emberi kapcsolatoknál is.
 
Hiába vagyok szerelmes valakibe, ha ő nem viszonozza, hiába hiszem azt, hogy valaki ilyen meg olyan tulajdonságokkal rendelkezik, ha ez nem igaz stb., amit az idő szép lassan majd megmutat. ⯑
 
Csalódásaink okait magunkban kell keresni, valamiért olyan illúziókat kergetünk, amik nem igazak és ez addig ismétlődik, míg nem akarunk vagy nem tudunk belőlük felébredni. Általában olyan emberekkel kapcsolódunk, akik ERŐSÍTIK BENNÜNK az önhazugságainkat, hogy ne kelljen szembenézni azzal, ami VAN, akiken keresztül visszaigazolódik, hogy velünk minden rendben van. ⯑
 
Ha ez így van, akkor hogyhogy csalódunk?
 
SzB