Aztán amikor kikecmeregtem a nehézségekből, általában a tér is körém rendeződött és olyan kapcsolatokat építettem fel, amik ugyancsak beleilletek már ebbe az új díszletbe, de nem mindig maradtak tartósak, inkább megmaradtak a könnyed felszínesség szintjén.

A két szélsőséges állapotban is volt közös pont, volt 1 - 2 olyan ember, akire mindig számíthattam, a többiek eltűntek, lemaradtak, elpártoltak, elárultak, hibáztattak, hátat fordítottak, ítélkeztek, bűntettek, kinek épp mi volt a feladata. :)

Maradt 1 - 2 olyan szereplőm, akikre mélyrepülésben, viharban és nagy emelkedésben, kiteljesedésben is számíthattam, és akik kölcsönösen rám is számíthatnak, akiket az idő vasfoga már levizsgáztatott, pedig vannak helyzetek, amikor nem könnyű segíteni, nem könnyű szeretni és nem könnyű segítséget sem kérni ill. elfogadni.

Az évek alatt az ember megtanulja, hogy semmi más nem számít, egyetlen dolog a fontos, SZÁMÍTHATSZ RÁ, VAGY SEM?!

A nagy szavak, az okoskodások, az elméletek, a spirituális megoldások, a beszélgetések stb. ugyan nagyon fontosak, de amikor az ember krízishelyzetben van, akkor már nem biztos, hogy elég. Akkor már TETTEKRE van szükség, megvalósíthatóságra, anyagban is működő segítségre, kinek épp mire van szüksége és sokan nem tartanak ott, hogy ezt felismerjék.

Régen voltam olyan élethelyzetben, hogy a gerincem beaktiválódása miatt nem tudtam napokig mozogni, a kutyámat nem tudtam elvinni sétálni, nem tudtam bevásárolni stb és abban az időben egyedül éltem egy másik városban, mint a családom. És olyan is volt, hogy erre az állapotra okos üzeneteket kaptam, de senkiben nem merült fel, hogy számomra most az lenne a segítség, ha pár napig levinné helyettem a kutyát sétálni, illetve hozna számomra ebédet. :) Biztosan ti is tudnátok hasonló példákat írni.

Amikor krízishelyzetben, vagy nagy boldogságban vagyunk (általában a két végletben), akkor és ott derül ki, hogy a kapcsolataink milyen minőségűek, ott és akkor kristálytisztán kiderül, ha a kapcsolatnak nincs mélysége és nincs valódisága, ha nem egy léleknyelvet beszélünk, ha érdekek, felszínesség, okoskodás, megúszás stb. köti össze a kapcsolatot.

Nagyon kevés olyan kapcsolatunk van, akikre számíthatunk és akik számíthatnak ránk, akkor is, amikor nem könnyű szeretni. Akik úgy segítenek, ahogy nekünk jó, akik szavak nélkül is felismerik, mire van szükségünk, akik elvárások nélkül is ott vannak, mert érzik, hogy mikor és hogyan van rájuk szükség és most jön a lényeg, mi magunk is ugyanezt megtennénk értük, tehát KÖLCSÖNÖS a kapcsolódás jellege. Ők azok a lélekrészeink, azok a lélektestvéreink, akiket nagyon meg kell becsülnünk, akikkel valamiért olyan szerződést kötöttünk, ami vélhetően nem ebben az életben kezdődött, akikkel valamiért olyan érzelmi hangoltságunk van, ami támogató, nyugtató, segítő, akik akkor is értenek és szeretnek, amikor nem könnyű. Minden egyéb kapcsolatunk ideig - óráig lehet fontos, de az idő vasfoga egyszer mindegyiket le fogja vizsgáztatni és ez így van rendben. :)

A közösségi média térnyerésével a kapcsolatok felszínessége is egyre nagyobb teret nyer, nyilván erre azok tudnak leginkább rápörögni, akik eleve felszínesebben működnek (egyébként sokáig ezt fel sem ismerjük, mert számunkra ez a természetes). Érdemes néha végiggondolni, hogy a FB és egyéb kapcsolataid közöl hány embert ismersz személyesen, mélységeiben is, ill. hány van közülük, akikre számíthatsz, ill. akik rád is számíthatnak és ennek megfelelően helyére tenni a kapcsolatokat. :) Nem az a baj, hogy fenntartunk ilyen kapcsolatokat, hanem hogy nem tudjuk, nem ismerjük fel az értéküket vagy értéktelenségüket, ezért olyat várunk el, amire a kapcsolat nem képes.

SzB

https://hu.pinterest.com/pin/619596861268749056/